Ma ünnepelné 95-ik születésnapját Puskás Ferenc

A világ egyik legismertebb magyar embere, a kiváló rugótechnikájú, egyedülálló cselezési készséggel rendelkező, veszélyes bal lábáról híres csatár, a legendás magyar Aranycsapat balösszekötője 1927. április 2-án született Kispesten. 16 évesen, a Kispesti AC játékosaként lépett először pályára a magyar élvonalban, majd egy hónappal a 18. születésnapja előtt, 1945. március 2-án a magyar válogatottban is bemutatkozott, és máris gólt szerzett Ausztria ellen. Utoljára 1956. október 14-én volt tagja a magyar válogatottnak ugyancsak Ausztria ellen, és ezúttal is betalált, keretbe foglalva azt az egyedülálló 11 és fél évet a magyar labdarúgás történetében, amelynek a során a válogatott egyszer sem szenvedett vereséget hazai pályán.

Ebben az időszakban a magyar közönség által Öcsinek becézett világklasszis csatár a Kispesttel (későbbi Bp. Honvéddal) öt bajnoki és négy gólkirályi címet, a válogatott csapatkapitányaként pedig olimpiai aranyérmet (1952, Helsinki) és világbajnoki ezüstérmet (1954, Svájc) nyert; 1953 novemberében a Wembley Stadionban kétszer talált be a híres 6:3-as mérkőzésen.

Életút:
Született: 1927. április 2. Kispest
Eredeti neve: Purczeld Ferenc
Válogatottság/gól: 85/84 (magyar), 4/0 (spanyol)
Posztja: balösszekötő
Klubjai játékosként: 1942-49 Kispesti AC, 1949-56 Bp. Honvéd (magyar bajnokságban összesen: 349 mérkőzés/358 gól), 1958-67 Real Madrid (spanyol bajnokságban összesen: 179/154)
Klubjai edzőként: Alicante (spanyol), San Francisco Gales (amerikai), Vancouver Royals (kanadai), Panathinaikosz (görög), Colo-Colo (chilei), Szaúd-Arábia válogatottja, FCL Murcia (spanyol), AEK Athén (görög), al-Maszri (egyiptomi), Soi de América és Cerro Porteno (paraguayi), Panhellenic Melbourne (ausztrál), Magyarország válogatottja (1993. április-július, 4 mérkőzés)

Kitüntetései:
– A Nemzet Sportolója (2004)
– A XX. század legjobb magyar sportolója
– Halhatatlanok Klubjának tagja (1991)
– Golden Foot-díjas (2006)
– Európa Bajnoka (2006)
– A sportági Hírességek Csarnokának tagja
– NOB Olimpiai Érdemrend (1997)
– Köztársasági Elnök Arany Emlékérme (1997)
– Magyarság Hírneve (1997)
– A FIFA S.O.S. gyermekfalu mozgalmának magyarországi nagykövete