MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ
A III. Rimay Költészeti Fesztivál fődíját, a Rimay-díjat a Szepsiben élő, gömöri származású Mihályi Molnár László kapta. A díjat Szabó Gergely, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye közgyűlésének elnöke adta át.
A rangos elismeréshez szívből gratulálunk, mert ahogy László Nagykaposhoz, úgy kötődünk mi is hozzá, hisz életének majdnem tíz évét töltötte közöttünk.
Életútját, eddigi munkásságát a díjátadón Papp Ferenc, a Rimay János Alapítvány kuratóriumának elnöke előterjesztésében elhangzott laudáció átfogóan ismereteti, amit teljes terjedelmében az alábbiakban közlünk:
A III. Rimay Költészeti Fesztivál fődíjának, a Rimay-díjnak az átadása előtt az idei kitüntetettről, a Szepsiben élő Mihályi Molnár Lászlóról kellene szólnom, és persze a költészetét méltatnom.
De éppen ő írta első önálló verseskötete, az Intermix Kiadó gondozásában 1999-ben megjelent Fohászok virradatért című könyvének előszavában: „Magamról nincs mit közöljek. A versekhez nem kell kommentár: vagy célt érnek és képpé, hangulattá, érzéssé, gondolattá lényegülnek át a képzelet és a teremtő indulat útján, vagy pedig visszhangtalanság lesz a sorsuk…”
A szerző eddigi munkásságának jelentős része nem is a költészetről, pláne nem a saját költészetéről szól, sokkal inkább azért dolgozik, hogy minél többen megismerjék, megszeressék a magyar irodalmat, megtartsák anyanyelvüket, megőrizzék magyarságukat, s hogy értelmet kapjanak, és ne váljanak visszhangtalanná a magyarul kimondott szavak. Tanárként, közíróként, közéleti szereplőként közösségszervezőként egyaránt a felvidéki magyarságot szolgálta, szolgálja.
A rimaszombati születésű Mihályi Molnár László a kisgömöri gyermekévek és a várgedei alapiskola befejezése után Rimaszombatban érettségizett, majd a pozsonyi Comenius Egyetem magyar és pszichológia szakán tanult. Már ekkor aktívan bekapcsolódott a magyar egyetemisták közösségi életébe. A diplomamegszerzése után sokáig nem taníthatott, szülőhelyétől távol került, a Bodrogközben és az Ung-vidéken népművelőként dolgozott. Előbb a tőketerebesi művelődési központ szakelőadója volt, majd a királyhelmeci művelődési ház művészeti előadója lett. Klubokat, kiállításokat, művészeti csoportokat szervezett. Nagykaposon, Királyhelmecen a gyerekek, fiatalok összefogásával kisszínpadi előadásokat rendezett. Részt vett néprajzi gyűjtésekben is.
Csak 1987-ben léphetett először a katedrára, Szepsiben. Előbb a mezőgazdasági szakközépiskolában tanított, majd az 1989-es változások után a szepsi gimnázium igazgatója lett, később tanított a kassai Ipariban is. Közben megalakult az Együttélés Politikai Mozgalom, amelynek országos alelnökének választották. 1991–1992-ben az Együttélés prágai parlamenti képviselője, a magyar frakció vezetője volt. De viszonylag hamar felhagyott a nagypolitikával és visszatért a katedrára. Az iskolai munka és az otthoni feladatok mellett – feleségével három gyermeket neveltek – aktív tagja lett a szepsi Csemadoknak, egyik alapítója és tagja a Vox Columbellae Kórusnak, megszűnéséig főmunkatársa a Gömörország című lapnak, és ma is rendszeresen olvashatjuk írásait a Kassai Figyelőben.
Versek mellett leginkább tanulmányokat, esszéket, szatirikus karcolatokat ír. Első írását a Gömöri Hírlap közölte 1968-ban. A’70-es évek második felében szerveződő fiatalokkal kezdte költői pályáját, az ő írásai is szerepeltek a Tóth László által összeállított, 1980-ban megjelent Megközelítés című antológiában. Ekkor még Molnár László néven jegyezte verseit, később művésznévként édesanyja vezetéknevével kiegészítve: Mihályi Molnár László néven publikál. Első önálló verses kötete az 1999-ben megjelent Fohászok virradatért volt, majd követte a Magyar Golgota és a Napszentület, és az idén készült el az új verseit tartalmazó Hinni még című kötete. Tanulmányait, esszéit, elemzéseit tartalmazza a 2019-ben megjelent Sírunkon a szél című kötet, a 2020-ban készült Hazát hív a harangszó alcímmel kiadott Száz év halál…, és az azóta született prózai írásait tartalmazza az Őrtüzek a Felvidéken című összeállítás.
A Magyar Művészeti Akadémia kiadásában 2022-ben jelent meg a Mács Józsefről készült monográfiája.
Munkásságának elismeréseként több díjat, kitüntetést kapott.
2008-ban vehette át meg a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége miskolci csoportjának Kartal–Veczán-díját. 2015-ben a Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség Életpálya-díjjal jutalmazta, 2018-ban lett a Magyar Kultúra Lovagja és abban az évben kapta meg a Magyar Művészetért Ex Libris-díjat is.
Mihályi Molnár László költő verseivel a magyarság sorskérdései mellett a hit reményére, a közösség, a család megtartó erejére és nyelvünk szépségére is ráirányítja figyelmünket.
Eddigi munkássága alapján méltó a Rimay János Alapítvány Rimay-díjára.
László és felesége, Sárika három gyermeket neveltek fel, és hét unokának örülhetnek. Legutóbbi beszélgetésünk elmondta, hogy a Miskolci Ars Sacra Fesztivál versmondó versenyére készül, ahol zsűritagként vesz részt Kubík Anna színművész, Zsuffa Tünde író, Szabó József atya és Dragonits Márta belsőépítész társaságában.
Megkérdeztem Lászlót, mit üzen a nagykaposiaknak. Verseket küldött. A szívszorítóan szép Pirkadat című verse önvallomás, amit az itteni táj ihletett.
PIRKADAT
(ungi tájakon)
derengő ködben
úsznak el a bokrok
s a fák mögött lassan
feltárul a kép
a rétek közt szunnyadó
sáspartú tavak
és fehérlő tornyú
falvak távolabb
ahol csak most ébrednek
az emberek
hömpölygő vizeken
a fény megárad
s mint örökös honfoglalók
körbe ölelve a tájat
itt lecsendesednek
a vágtató folyók
ahogy szelíden
egymásra találnak
a szemhatár szegélyén
hegyek őrködnek némán s
s dél felé a sík
röpülni enged
ez talán végső otthonod
és hontalanságod
ha elereszted
