6. Abarai Lecsófeszt

Július utolsó hétvégéjén került megrendezésre a 6. Abarai Lecsófeszt, ahová a változó idő ellenére is sokan kilátogattak. A helyiek mellett a környékbéli falvak lakói is kíváncsiak voltak a község által kínált programokra.

A főzőversenyt Abara új polgármestere Dobos Roland nyitotta meg 11:30- kor. A nyolc háromtagú csapatnak 3 és fél óra állt rendelkezésére, hogy lenyűgözze a zsűrit. A négy helyi csapat mellett – Abarai Vadászok, Füttyencsiek, Abarai Tűzoltók, Szomszédok – négy község csapata – Vaján, Iske, Bés, Nagyráska – is megmérettette magát.

A főzőversenyt végül Iske csapata nyerte, a második és harmadik helyen pedig Vaján és Bés végzett.

14:00- tól barátságos, kispályás futballmérkőzés vette kezdetét Abara és Mokcsamogyorós között, amely a hazai csapat győzelmével zárult.

A futballmérkőzés alatt a helyi önkéntes tűzoltóság tagjai habpartival szórakoztatták a kisebbeket, majd a gyerkőcök belülről is megnézhették az ÖTT tűzoltóautóját.

A soron következő programról a Bazsarózsák Néptánccsoport gondoskodott Imregről.

Bár a főzőverseny eredményhirdetését megzavarta egy gyors zápor a közönség a sátrak alatt türelmesen kitartott és az eső elálltával is folytatódott a fesztiválhangulat. Az fő programok mellett megannyi kísérőprogram is várta a szórakoznivágyókat. Az arcfestés, a körhinták, a minifánk és játékárusok vagy a mászófal nagy sikert arattak a fiatalabbak között. A lángos és lacipecsenye-sütöde, a sörsátor vagy a halkülönlegességek konyhája megfelelő lehetőséget biztosított egy jó kis beszélgetés melletti frissen készült harapnivaló elfogyasztására.

Az eredményhirdetést az Önkéntes Tűzoltó Testület Abara tűzoltóbemutatója követte, ahol a kíváncsiskodók biztonságos távolból figyelhették meg egy kigyulladt személyautó eloltását.

A bemutatót a Beyle Hagyományőrző csapat humoros előadása követett, ami idén is jókedvre derítette a nézőket.

19:00-tól a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia szórakoztató műsora. Az előadásba bevont közönség önfeledten mulatta végig a majd egy órás műsort.

A tombolahúzás alatt újra eleredt az eső, de az értékes díjakat így is sikerült kisorsolni, hála a kitartó közönségnek és a szervezők eltökéltségének.

A tombolahúzást a Tűzlovagok 25 perces látványos tűzzsonglőr előadása követte, számtalan zsonglőr kellékkel és tűzfújással.

21:30-kor vette kezdetét a hajnalig tartó utcabál az Etna zenekarral. A fantasztikus hangulatra mi sem lehet jobb bizonyíték, minthogy még Abara polgármestere is játszotta és énekelte a talpalávalót.