Szubjektív 7.
Biztosan Önök is találkoztak már a jelenséggel, amikor valamelyik ismerősük, barátjuk – akit egyébként tisztelnek, és egészséges gondolkodásúnak vélnek – furcsa tartalmú bejegyzéseket oszt meg a közösségi hálón. Vagy beszélgetés közben olyasmiket mond, teljes meggyőződéssel, ami egészen elképesztő, és az Önök szemében már-már szélsőséges.
Jobb esetben ilyenkor mosolyogva továbblépünk, vagy bólogatunk neki, mert nem akarunk ellentmondani, vitát szítani. Vagy rosszabb esetben elkezdjük magyarázni neki, hogy az, amit mond az nem úgy van, mert itt és itt megírták, hogy …
Minek köszönhető a vélemények ennyire szélsőséges szembenállása ugyanarról a dologról? Hogyan alakul ki akár egy közösségen vagy családon belül ekkora ellentét?
A jelenség eléggé újkeletű, és általában a nagypolitika vagy a világesemények, trendek, irányzatok, ideológiák mentén bontakozik ki.
Lássunk néhány páldát:
A legtöbb ember által ismert, legjellemzőbb megosztó téma a koronavírus járvány és az oltások körül kialakult nézetek, elméletek.
De ilyen a melegjogi aktivisták tevékenysége, az úgynevezett black lives matter mozgalom és annak hatásai, vagy a klímaváltozással kapcsolatos viták, közszereplői megnyilvánulások.
Legújabban pedig (ami bennünket itt a határ mentén meglehetősen testközelből érint) az orosz-ukrán háború, az arra adott válaszok, a híradások valóságtartalma, hiedelmek, feltételezések, elméletek foglalkoztatják az embereket.
Mindegyik témára jellemző, hogy egészen szélsőségesen egymásnak ellentmondó narratívák, értékelések látnak napvilágot. Amelyek konkrétan megosztják az embereket, és a közösségi média komment szekcióiban szinte ölre mennek a maguk igazát védve, a másik nézőpontot pocskondiázva, jelzőkkel illetve.
És a leggyakrabban használt jelző: az “agymosott”.
Vizsgáljuk ezt meg: Van két egymással szemben álló narratíva, és azok hívei kölcsönösen “agymosott”-nak nevezik egymást. Miből fakadhat ez? Logikusan az kellene következzen, hogy az egyik oldalnak igaza van, a másik pedig valóban “agymosott”.
Távol álljon tőlem, hogy én most itt igazságot tegyek az összes megosztó témában.
Az viszont érdekel, ha létezik ez az úgynevezett agymosás, befolyásolás vagy félrevezetés, az hogyan működik? Ki irányítja? Milyen céllal?
Abban talán mind egyetértünk, hogy az összecsapások színtere a közösségi média. A nagy technológiai vállalatok által működtetett elektronikus információáramlás kiváló terepe a nézetek ütköztetésének.
Ebből értelemszerűen az kéne következzen, hogy az információkhoz széles körben hozzáférő felhasználók nagyobbrészt objektív képet tudnak alkotni a dolgokról, és adott esetben megértenek és elfogadnak különböző nézőpontokat.
Mégsem ez történik, hanem azt kell tapasztaljuk, hogy engesztelhetetlen árkok szabdalják az információs teret, amelyeken keresztül az egyes narratívák hívei kígyót-békát kiabálnak egymásra.
Mi ez az elválasztó vonal? Hogyan jött létre? Van valami mögöttes célja?
Hogy mindezt megértsük, meg kel értenünk, hogy a közösségi média (pl. a facebook) hogyan is működik.
A facebook nem sajtó. Nem a hírszolgáltatás a célja. Csupáncsak felületet biztosít az információ-áramlásnak.
A felhasználók azok, akik ezeket az informácikat áramoltatják: bejegyzéseket hoznak létre, kedvelik, hozzászólnak, megosztják. Ezek az interakciók (like/share/comment) határozzák meg az információ áramlásának sebességét, irányát és volumenét. Sok interakció széleskörű terjedést eredményez. Kevés interakció pedig az ellenkezőjét.
A kulcsszó ebben a közegben a “személyes hírfolyam” – ez az a felület, amit valamennyien látunk, amikor kinyitjuk az alkalmazást. Az itt felbukkanó bejegyzéseket görgetjük, erre reagálunk, megosztjuk őket, stb.
A személyes hírfolyamunk szelektál. Emberileg feldolgozhatatlan lenne, ha az összes ismerősünk összes megosztását megkapnánk a hírfolyamunkra, és arra reagálni szeretnének. Rafináltan megírt algoritmusok (divatos szóval ma már mesterséges intelligenciának is nevezik), gondoskodnak arról, hogy a számunkra érdekes tartalmak jelenjenek meg a hírfolyamunkban.
Honnan tudja egy algoritmus, mi az ami számunkra érdekes? Nos hát onnan, hogy érzékeli az interakcióinkat: mire adtunk kedvelést, mit osztottunk meg és mihez szóltunk hozzá. És ehhez igazítja a hírfolyamunk tartalmát. Olyan tartalmakat, bejegyzéseket, cikkeket videókat rak elénk, amelyek a korábbi interakcióinkhoz igazodnak, mert azt feltételezi (helyesen), hogy ezek érdekelni fognak bennünket.
És itt csattan a csapda.
Ugyanis másik oldalról nézve az algoritmusok egyenesen kiszűrik azokat a tartalmakat, amelyek ellentétesek az általunk kedveltekkel.
Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a felhasználók jelentős része ma már a közösségi médián (facebook-on) keresztül fogyaszt híreket, joggal feltételezhetjük, hogy azok a hírek, amelyek nem az ízlésünk szerint mutatják a valóságot, el sem jutnak hozzánk.
Például egy általunk kedvelt, rajongott közszereplő esetleges botránya, ami negatív színben tüntetheti fel, egyszerűen nem jelenik meg a hírfolyamunkban. Olyan, mintha nem is létezne.
Ha engedjük, esélyünk sincs objektíven látni a világot.
Ezt a jelenséget “buborék”-nak hívják. A felhasználó körül létrejön egy olyan hírbuborék, amiben csak a számára kedves, az ő elképzeléseit igazoló hírek, igazságok léteznek.
Ha pedig a buborékba zárt felhasználó egyszercsak szembesül egy másik buborékban létező igazsággal (olyannal, ami az ő buborékjának falán nem hatol át, mert az algoritmusok nem engedik), jogosan háborodik fel: “Hogyan állíthatja bárki, hogy az oltások segítenek, miközben mindenhol és mindenki azt írja és azt mondja, hogy károsak és veszélyesek?” És ugyanez igaz vica-versa. A két buborék tartalma összeegyeztethetetlen.
Így alakulhat ki az a képzetünk, hogy valaki, aki az általunk tapasztalt (a mi buborékunkban egyedüli) igazságnak ellentmond, csak “agymosott” lehet.
Na de miért teszi ezt velünk a facebook?
Persze, most lehetne hagymázas összeesküvés elméleteket szőni háttérhatalomról, illuminátusokról és pénzhatalmi elitről, amelyik uralni akarja a gondolkodásunkat. Valójában azonban egy nagyon profán és egyszerű oka van a dolognak. A facebook (és minden más közösségi alkalmazás) pénzt akar keresni.
Pénzt pedig a hirdetések és reklámok útján keres.
És hogyan éri el, hogy az ügyfelei reklámozzanak a felületen? Úgy, hogy igazolja azt, hogy az adott felületet naponta több tíz- több száz millióan nézik órákon át.
Az okos kis algoritmusok nem szeretetből pakolnak elénk számunkra érdekes dolgokat. Azt akarják, hogy minél több időt töltsünk a mobilunk kijelzőjét bámulva. Ebből az időből statisztikai adat lesz, amiből aztán a reklámozni akaró cégek meggyőződhetnek arról, hogy a reklámja el fog jutni hozzánk. Mindenkihez. Így örömmel költenek jó sok pénzt közösségi médiás reklámra, megtöltve a facebook részvényesek bukszáját.
A közösségi médiát működtető vállalatok vajmi keveset törődnek azzal, hogy az oltások valójában hasznosak vagy károsak. Vagy hogy ki lőtte ki az óvodába becsapódó rakétát. Egyetlen dolog fontos ebben a kérdésben: minél többet beszéljenek róla, és mindenki ilyen-olyan buborékja jól fel legyen fújva hírekkel. Teljesen mindegy, igaz-e vagy hamis. Csak dőljön a lé.
Ez lenne hát az “agymosás” nagy titka. Egy egyszerű üzleti modell, ami milliárdokat hoz a konyhára.
Érdemes lehet pár szót vesztegetni végezetül arra, hogyan kerüljük el a digitális média csapdáit. Hogyan ne válljunk a saját buborékunk áldozataivá, “agymosottjaivá”.
Előszöris tájékozódjunk tudatosan. Ne engedjük, hogy algoritmusok irányítsák a tekintetünket. A hírfogyasztás legyen hírfogyasztás, és ne görgetés, lájkolás, stb.
Másodszor: tartsunk digitális böjtöt. Tudom, nem mindenki számára egyszerű, de kezdetnek heti egy napra tegyük fiókba a mobiltelefonunkat, és foglaljuk le magunkat másképpen. Beszélgessünk a szeretteinkkel, játszunk a gyerekünkkel, olvassunk, sportoljunk. Mindegy, csak lépjünk ki a készülékünk szennyező atmoszférájából.
Végezetül: legyünk türelmesek azokkal, akik másként gondolják. Ha vitatkozunk is, fogadjuk el, tartsuk tiszteletben a másik nézőpontját. Ugyanabban a világban létezünk. A bennünket elválasztó falak (buborékok) illúzió. Lássunk át, lépjünk át rajtuk!
