A Hancsovszky-film berobbant a mozikba

Október 3-án Tornalján mutatták be az új Hancsovszky-dokumentumfilmet, amely az idei városnapok egyik leglátogatottabb eseménye volt. A tornaljai Tompa Mihály Városi Művelődési Központban majdnem teltház előtt zajlott az esemény. Ez volt a film ősbemutatója, bár korábban már két zártkörű vetítésre is sor került Komáromban.

Fotó: hancsovszyk.com

Laczkó Sándor alkotása egyaránt ötvözi a dokumentumfilm és a játékfilm elemeit. Bár eredetileg dokumentumfilmről van szó, a játékfilmes elemek dominálnak, ami azért előnyös, mert így könnyebben befogadható a nézők számára. A kalandfilm helyett egy levéltári anyagokon alapuló hazai magyar alkotás született. Az alkotók három ország hat levéltárából gyűjtöttek össze 600-700 oldalnyi dokumentumot, amelyek alapján rekonstruálták és írták meg a forgatókönyvet – mondta Laczkó Sándor, a film rendezője. Hozzátette, bár Hancsovszky tájszólását nem sikerült bemutatni, a gömöri életérzést és a tájat, amely jellemző volt rá, sikerült megjeleníteni a filmben.

A film egy tornaljai diák rendkívüli életútján keresztül mutatja be Csehszlovákia egyik legkeményebb korszakát. 1945 augusztusában, a háború utáni időszakban éppen magukhoz térő tornaljai fiatalok, köztük a tizenkilenc éves Hancsovszky Béla, a normális élet reményében tekintenek a jövőbe. Azonban a csehszlovák kormányzat elnyomó intézkedései, a kitelepítések és a magyar nyelv használatának betiltása hamar árnyékot vetnek a reményeikre. A tornaljai csendőrörs felrobbantása valóban megtörtént, és a kérdés, hogy valójában Hancsovszky Béla követte-e el, valamint hogy társai, Hancsovszky István és Bőhm Ferenc segítettek-e benne. A kérdés a filmvásznon is megmarad a nézők találgatásának tárgyaként. Hős volt vagy bűnöző Hancsovszky Béla? Ezt a kérdést boncolgatja a film. Ahogyan Simon Attila történész, aki a film egyik szereplője is, megfogalmazta: „Mi mást tehetett volna egy 19 éves fiatal akkor abban a helyzetben?”

Mindössze 12 nap alatt forgatták le a filmet. Az egyik legizgalmasabb karakter Máté, akit Oszlik Péter alakít. Ő egyfajta kapocs a valóság és a fikció között, mivel megszállottan kutatja a Hancsovszky-ügyet, és próbálja megfejteni a rejtélyt. Ő az, aki beszélget a történészekkel, de Tornalja utcáin is kérdezgeti az embereket Hancsovszky Béláról. A válaszadók többsége nem ismeri, bár akadtak, akik jól ismerték az ügyet, annak ellenére, hogy erről akkoriban nem volt szabad beszélni.

Hancsovszky kalandos történetét, miután megszökött a rimaszombati börtönből, sok rejtély övezi. A film befejezése egyértelműen gondolkodásra készteti a nézőt. Lesz-e folytatás? Laczkó Sándor és Simon Attila a film bemutatója után úgy nyilatkoztak, hogy a történet folytatása már a tornaljaiak dolga lesz. Hogy ez milyen módon történik majd, arra a jövő ad választ.

Szerző: Tamás Ákos