Interjú Bokor Rékával, a Párkány és Vidéke – Štúrovo a Okolie leváltott főszerkesztőjével
Néhány hete hírportálunk is beszámolt róla, hogy a Párkány és Vidéke – Štúrovo a Okolie című önkormányzati lap főszerkesztőjét értelmezhetetlen indokokkal el akarják távolítani posztjáról.
Az a kritika is elhangzott Bokor Rékával szemben, hogy erős nemzetiségi érzéseket táplál („silné pronárodnostné cítenie”). Akkor ez futótűzként terjedt el a felvidéki közbeszédben, és mindenki, aki közelebbről ismeri Rékát, felháborodásának adott hangot.
A főszerkesztő menesztéséhez azon az önkormányzati ülésen nem volt meg a többség. Azonban szeptember 29-én Párkány polgármestere, Szabó Jenő Eugen váratlanul ismét napirendre tűzte a témát, és ezúttal sikerült keresztülvinni Réka elmozdítását.
Bokor Rékával online beszélgettünk.
–
nagykapos.ma: Szervusz Réka! Hogy érzed magad?
Bokor Réka: Vérzik a szívem, mert nagy szeretettel dolgoztam a lappal. Jövőre lett volna 30 éve, hogy elindult, sok tervem volt a jubileummal kapcsolatban: szerettem volna pályázati forrásból bővíteni az oldalszámán, és ezáltal egy kis visszatekintést nyújtani e három évtizedre. Rengeteg interjú-ötletem is volt. Bőven van kit bemutatni, nagyszerű emberek élnek a régiónkban. Szomorú vagyok amiatt, amilyen módszerek alkalmazásával menesztettek. A rosszindulat és az elvtelenség miatt, hogy nem a munkámat értékelték, hanem személyes indokok álltak a háttérben. Ugyanakkor egy új kezdetként, egy lehetőségként fogom fel a helyzetet, és igyekszem élni vele, energiáimat a jó ügyek szolgálatába állítani.
nk.ma: Mondanál pár szót magadról? Tudod, a szokásos: iskolák, munkahelyek, első Himalája-expedíció, stb. 🙂
BR: Szőgyéni vagyok – és ezért nagyon szerencsés. A falum csodaszép, jó emberek lakják, erős közösségek működnek benne. Párkányba jártam nyolcosztályos gimnáziumba, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen filozófia-kommunikáció szakokon végeztem. Pár éves budapesti szárnypróbálgatás után megéreztem, hogy hazahúz a szívem, s épp szembejött velem a Párkány és Vidéke álláspályázata. 14 éve énekelek az itteni Jóvilágvan zenekarban, jelenleg negyedik lemezünkön dolgozunk. Az igényes zene terjesztését igyekszem támogatni a fORMA fEST szervezésével. Idén ünnepeltük fesztiválunk tizedik évfolyamát! Igyekszem kivenni a részem Gombaszög szervezéséből és építéséből is, segítve ezzel párom, Orosz Örs munkáját, és az Összefogás mozgalmat megalapításától kezdve támogatom és segítem.
nk.ma: Ha jól tudom, nemrégiben már hivatalosan is párkányi lakos lettél. Hogyan mutatnád be a városodat a nagykaposiaknak?
BR: Párkány épp ideális méretű, tízezren lakják. Elég kicsi ahhoz, hogy az itt élők ismerjék egymást, de elég nagy, hogy ne kelljen unatkozni. Rengetegen dolgoznak az itt élőkért: van Baba-Mama Klubunk önkéntes civileknek hála, s a helyi néptánccsoport a Kisbojtár bizony méltán híres, a felnövekvő fiataloknak van lehetőségük az igényes néptánc tanulásra, szintén lelkes civileknek hála. Van Csemadokunk, Maticánk. Előbbibe tavaly léptem be, mert úgy gondolom, itt az én generációm ideje, hogy továbbvigye a fáklyát. Utóbbiról a közelmúltban a nagy port kavart Štúr-szobor állítás kapcsán hallhatott az olvasóközönség. Abban az ügyben sem számítottak az észérvek, vagy a helyi emberek akarata.
Itt a csodaszép Mária Valéria híd. 19 éve köti össze újra városunkat Esztergommal. Immár 5 éve szervezünk rajta krétakígyó rajzolást a legkisebbek nagy-nagy örömére.
Itt van ugye a Duna, amivel élő kapcsolatunk van, a partján telnek nyaraink. Vannak Fagyos Kakasaink, akik még a legnagyobb mínuszok közepette is napi szinten megmártóznak benne!
Párkányt legtöbben a Vadas termálfürdőről ismerik. Nyaranta szinte meg is duplázódik a város lakossága, nagyon sokan keresik fel. Főként cseh és szlovák turisták. Működik múzeumunk, galériánk, mozink, könyvtárunk, szabadidőközpontunk, szlovák, magyar és speciális alapiskola, szakközép, magánkézben lévő kereskedelmi és szakközépiskola, valamint régebben nyolcosztályos, mára már csak négyosztályos gimnáziumunk (nem vagyunk már járási székhely). Van gyermekotthonunk is, és nem mellesleg öt óvodánk!
A város peremén működik az ipari park. Régen itt működött a párkányi papírgyár, amely volt, hogy több mint 4000 embernek adott munkát. A papír gyártása azóta befejeződött, de papír csomagolások gyártása még mindig folyik. Az ipari park területe sajnos nagyrészt romokban hever. Annak ellenére, hogy páratlan adottságokkal rendelkezik – a teherszállítás vízen és vasúton is lehetséges – nem tudjuk idecsalogatni a befektetőket.
A városban élénk a sportélet: úszóink, kajak-kenusaink, horgászaink, focistáink, súlyemelőink, bokszolóink, kéziseink, pingpongozóink szép eredményeket érnek el. Katolikus plébániánk, éppen felújított templomunk és református lelkészségünk is van.
Szóval Párkány egy nagyon szerethető kisváros, de úgy érzem, a turizmus, az ipar és a kultúra területén nem aknázzuk ki megfelelően a benne rejlő lehetőségeket.
nk.ma: Hogyan lettél az önkormányzati lap főszerkesztője?
BR: Zenekarunk gitárosa 2015-ben a kultúrházban dolgozott, így első kézből értesült arról, hogy új főszerkesztőt keresnek a lap élére. Ő küldte át az álláspályázatot. Akkortájt költöztem Budapestről haza, s gondoltam, megpróbálom. A pozícióra ketten jelentkeztünk, ebből választott a bizottság végül engem.
nk.ma: Miben változott az újság az irányításod alatt?
BR: Nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy egy kétnyelvű lap esetében a 16 oldal édeskevés. Úgy, hogy a reklámok, a mozi- és kultúrműsor, a halotti megemlékezések, a keresztrejtvény, a polgármesteri rovat eleve öt-hat oldalt elfoglalnak, 10 oldal, tehát nyelvenként 5-5 marad arra, hogy a fentebb felsorolt városi szervezetek munkájáról, helytörténetről, egyházi, kulturális és civil hírekről, az összes ovi és iskola híreiről – mindemellett interjúk helyi egyéniségekről – valahogy helyet kapjanak. Sikerült hát a lap oldalszámát húszra, esetenként 24-re emelni. A nyelvsorrendet és a lap címét a helyi lakosság nemzetiségi összetételéhez igazítottam. Ez nagy szálka volt sokak szemében. Voltak, akik azzal érveltek, hogy „nem mindegy milyen sorrendben van?!?! Minek ezt piszkálni?”. Gondoltam, ha tényleg „mindegy”, és az elmúlt 25 évben SK-HUN sorrend volt, akkor végülis miért ne lehetne most fordítva a következő 25 évben? Indítottam egy kezdetleges online felületet, hogy ami sajnos kimarad a lapból, az legalább online formában megjelenhessen. A hirdetések árán is emeltem, mert valahogy még mindig a 15 évvel ezelőtti szinten felejtődtek. Bevezettem a szlovák keresztrejtvényt, évente háromszor jelent meg szlovák, a többi hónapban magyar. A hónap kérdése rovat elindításával a helyieknek lehetősége volt kérdést intézni a lap hasábjain keresztül a városi hivatalhoz, vagy a kérdésben illetékes hatóságokhoz. Megjelentek hírek a környékbéli falvak életéről is.
Úgy ítélem, a lap a majd öt év alatt aktuálisabb és érdekesebb lett, a puszta közlönyből elindult a magazin irányába.
nk.ma: A lap szerkesztése mellett, úgy tudom egyéb, a várost és a közt szolgáló tevékenységekben is részt vállaltál, például a kultúra területén…
BR: Igen, a legbüszkébb a már említett fORMA fEST-re vagyok, ami a tucatzenék helyett az értéket közvetítő zenekaroknak igyekszik teret adni. Az eseményt a zenekarom által működtetett Formás Polgári Társulás szervezi, és alkalmanként 600-700 embert sikerül vele megszólítani. Idén közösségi tábortűz, irodalmi beszélgetés, színházi előadás, úti beszámoló, kígyórajzolás, kézműves foglalkozások, kiállítás és nyolc koncert valósult meg.
Négy éve a társulásunk sikeresen szerzett támogatást a Simon-Júda vásár magyar programkínálatának bővítésére, és borutcát is üzemeltetünk, ahol helyi borászoknak adunk lehetőséget termékeik bemutatására és értékesítésére. Most a helyi Csemadokban akarom magam aktivizálni és megtalálni a módját a szlovákiai magyar zene láttatására, továbbá környezetvédelmi és közéleti előadások szervezését is tervezem.
nk.ma: Mi volt az első jele annak, hogy valaki rossz szemmel nézi a főszerkesztői munkádat?
BR: Az első a nyelvsorrend cseréje volt. Akkor már „túl magyar” lettem néhányak szemében.
Aztán volt egy ügy Csehszlovákia megalakulásának 100. évfordulója kapcsán. Az egyik képviselő olyan szellemben írta megemlékező cikkét, ami végképp nem vette figyelembe azt, hogy az itt élő magyarság nem pont ugyanúgy tekint erre az eseményre, ahogyan a szlovákság. Tapintat és empátia nélkül éltette Benešt. Itt olvasható: https://parkanyesvideke.wordpress.com/2018/08/06/100csr/
Erre érkezett egy válaszcikk egy történész tollából, én leközöltem. Sokan megköszönték, sokan – köztük a közvetlen főnököm, a kultúrház igazgató is – azon a véleményen volt, hogy ezt nem kellett volna. Én úgy érveltem, a szólásszabadság értelmében mindkét félnek joga van a véleményéhez. A válaszcikk itt olvasható: https://parkanyesvideke.wordpress.com/2018/09/12/slabak/
A harmadik ügy az idei főszerkesztői cikkem volt, amiben arról értekeztem, hogy ugyan mi motiválna bárkit is a közügyekben való részvételre, míg mindenkit mindennek elmondunk, aki megpróbálja. Ez később megjelent az Új Szóban, az MKÖ fizetett betétjeként. Csepregi Zoltán képviselő ezt interpellálta a júniusi testületi ülésen. Úgy fogalmazott, ha a kultúrház igazgatónője nem kérvényezi a menesztésemet mihamarabb, akkor szeptemberben az ő menesztését fogja kérni. Az igazgatónő természetesen azonnal teljesítette kérését, sőt, ő indokolta a felmentésemet azzal, hogy túl erős a nemzeti érzelmem…
A másik Csepregi által kifogásolt cikk Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala szóvivője, politológus tollából született Trianon 100. évfordulójára emlékező cikke volt. Két képviselő is úgy vélte, nem lehetne Tokárnak ilyen véleménye, ehhez nincs joga és ezért nekem mennem kell. Riasztó értelmezése ez a sajtószabadságnak. Ahelyett, hogy vették volna a fáradtságot, és válaszcikkben kifejtették volna, pontosan mi bajuk a cikkel, inkább összeszövetkeztek ellenem. A kultúrház igazgatója szerint egy képet kellett volna közölnöm, ahogy a helyiek megemlékeznek, két soros kísérőszöveggel, mert véleménycikknek nincs helye a lapban. Ez is eléggé aggasztó hozzáállás. Én úgy véltem, egy ekkora horderejű évfordulóról nem megemlékezni skandalum lett volna.
nk.ma: Egyből tudtad, merről fúj a szél? És egyáltalán… merről fújt a szél?
BR: Véleményem szerint a városvezetésnek olyan főszerkesztő kell, aki a száraz értesítések, kulturális és sporthírek mellett maximum a városvezetés sikereinek bemutatásával tölti meg a lapot. Együtt gondolkodásra, fontos kérdések tematizálásra nincs szükség. Sőt. Ahogy látjuk, tilos.
nk.ma: Lehetett remélni, hogy csillapodnak a kedélyek, vagy sejthető volt a végkifejlet?
BR: Sejtettem, hogy sokáig nem maradok a helyemen. Őszintén szíven ütött a kultúrház igazgatónőjének hozzáállása és az, hogy egyetlen jó szava se volt a munkámról. Elcsüggedtem a testületen folyó vita színvonalán és attól, hogy milyen személyes alapon születnek a döntések. Ha megkérdeztük volna a leváltásomra szavazó képviselőket, pontosan mit kifogásoltak a munkámban, nem biztos, hogy mindenki tudott volna válaszolni. Volt, aki például azért szavazott a menesztésemre, mert a Most-Híd párkányi lakossági fórumán – ahol legalább tízszer elhangzott, hogy kérdezzünk bátran, hisz azért vannak itt – megkérdeztem Érsek Árpádtól, hogy miért biztosított helyet a Duna-parton a Štúr-szobornak, a helyiek és az egész képviselő-testület elutasítása ellenére. Ez nem tudom, mekkora összefüggésben van a szerkesztői munkámmal, de úgy érzem, nem is számított igazán a munkám színvonala. Ez az ügy nem is a lapról szólt.
nk.ma: És most? Kötve hiszem, hogy a könnyeidet nyelve ülsz majd egy csöndes sarokban.
BR: Valóban nem. Végtelenül megerősített a helyi emberek támogató hozzáállása, sokan hívtak, írtak, állítottak meg az utcán, s arra bíztattak, folytassam akár online formában is. Valószínűleg így is lesz! Egy lehetőséget kaptam az élettől most arra, hogy energiáimat máshová csoportosítsam. Ne lehessek senki bábja, kiszolgálója, hanem hasznára legyek munkámmal az itt élőknek.
nk.ma: Egy kis hazabeszéd: Meglested már a portálunkat? Mit szólsz hozzá? Milyen tanácsot adnál a szerkesztőségünknek?
BR: Óh, hát nekem fog kelleni ellesni a portáltól sok mindent! Rendkívül fontosnak tartom, hogy az egyes régióknak legyen saját médiumuk, ahol be tudják mutatni a helyi sikereket, ahol a pozitív hírek is teret kapnak, ami róluk, nekik szól. Úgy ítélem, csak akkor lehetünk mi magunk is elégedettek, ha egész közösségünk jó állapotban van. Ehhez jelentősen hozzájárul, hogy informált legyen, és a megszólaló riportalanyok, kultúraszervezők, szakemberek érezzék, fontos részei ők a helyi közösségi szövetnek, hiszen kíváncsiak rájuk, elismerik munkájukat. Arra is jók ezek a portálok, hogy gyorsan informálódjunk a helyi eseményekről. Párkányban ez kardinális probléma. Ha van is rendezvény, nincs rendesen kommunikálva, sokan nem is tudnak róla.
nk.ma: A szerkesztőségünk nevében szeretnék sok sikert és kitartást kívánni a további munkádhoz. És ha időd engedi, látogass meg minket Nagykaposon. Örülnénk a személyes találkozásnak.
BR: Jómagam is! Remélhetőleg egyszer zenekarostól is eljutunk hozzátok, és mulatunk egy jót!
