Mindenütt ott vannak, mindenre rátelepszenek, mindenhol kitúrják a fészekből a tojást, és belerakják a magukét. Tolják maguk előtt az elembétékurzust, a bleklajvszmetter-féle agyrémet, támadják az anyaság szentségét, bomlasztják a közösséget, és kínálgatják az országok rendjét aláásó libernyák ideológiát.
Ők a mi liberálisaink. Akik természetesen Szlovákiában is itt vannak, és építenék a nyitott társadalmat, akár van rá igény, akár nincs.
De mindegy is, minek hívják magukat, szabadságnak, szolidaritásnak, progresszívnek, együttnek, moszthídnak, zöld levelibékának, akárminek (természetesen valamennyi polgári köntösbe bújva), a hangzatos, önmeghatározásában ködös és buborékszerű nevek mögött azok menetelnek, akik nemzetközi viszonylatban patrióták szobrait döntögetik és marxista szobrokat avatnak, templomokat gyaláznak meg, alapvető emberi jogként erőltetik az abortuszt, a háromapás családmodellt, elkaszálják az őshonos kisebbségek jogait, és a megszállók tömegeit áramoltatják be Európába.
Nem tudom, mikor ébred rá a szlovák társadalom, hogy ez a – magát minduntalan kereszténynek valló – kis ország is egyre inkább a liberálisok túszává válik. Mert igaz ugyan, hogy a tavalyi parlamenti választásokat a Matovič-féle egyszerűség nyerte toronymagasan, a kormány négy pártjában bőven találunk liberális-atlantista hadoszlopokat, akárhová tekintünk. Akár legmesszebb, egészen a Grassalkovich-palotáig. Közös nevezőjük, hogy a (természetesen nem létező) háttérhatalomnak szolgálnak.
Figyeljük meg például, hogyan tálalja a szlovák média az orosz vakcinacirkuszt. A történet már rég nem a lényegről szól, arról, hogy a kormány legliberálisabb osztaga – a miniszterelnök elkeseredett lépését elgáncsolva – megvétózta a Szputnyik V behozatalát Szlovákiába. Hogy a saját kormányát volt kénytelen kijátszani a kormányfő. (Bele is bukott.) A nagy „elvi” álláspont mögött – amelynek szóhasználatában ott pufognak a hangzatos orosz kiberháború, a Putyin-befolyás és ehhez hasonló lejárató jelzők, egészen a magyarországi Orbán-gyalázók érvrendszerét másoló vádakig – látni kell, mire megy ki a játék. Ezeknek az sem drága, hogy emberek ezreinek az életét teszik kockára, csak az a fontos, hogy az országot kiszolgáltassák a (természetesen nem létező) háttérhatalom érdekeinek. Mert azt már a gyerekek sem hiszik el, hogy ez a játszma a „jó” meg a „rossz” vakcináról szól.
Mitől hangos a szlovák liberális sajtó? Napok óta Korčok külügyminiszter megsértését ragozza, mosdatja az inkompetens hazai gyógyszerügynökséget, protokollról siránkozik, hinti a port az emberek szemébe, hogy elfedje a lényeget. (Miközben a protokollra oly érzékeny csapat, élén a külügyérrel, ki tudja, mivel volt elfoglalva, amikor mások vakcináért kajtattak világszerte?) Nem lennék meglepve, ha néhány nap múlva már a német vagy a madagaszkári liberális sajtó is azt harsogná, hogy Matovič idegen érdekeket szolgálva kullogott el Moszkvába, majd Budapestre, hogy Orbán Viktort kérve mentse azt, amit az EU zsenijei oly zseniálisan elfuseráltak, és amire a hazai „szakértők” rádobtak még néhány lapáttal.
Olyan ez, mint amikor a rabló kiált tolvajt.
A társadalom pedig kiöntött ürgeként pislog, és nem érti, mi történik körülötte (vele). Honnan is sejtené, hiszen a sajtó kilencven százaléka liberális. S az információ- és dezinformáció áradatában talán fel sem fogja, hogy lassan már Szlovákiában is a normalitás kényszerül védekezésre és magyarázkodásra az abnormalitással szemben.
Egyetlen recept van arra, hogy a társadalom és az ország megmaradjon normálisnak: távol kell őket tartani a hatalomtól. Mert ahová beteszik a lábukat, ott a nemzeti érdeknek, a hagyományos értékeknek, az általuk annyit hangoztatott európaiságnak és a jószomszédi viszonynak is annyi. Ott csak a nemzetközi biznisznek nő virág. S miközben a mellüket verik, tervezetten és aljasul próbálják szétverni például a visegrádi négyek – a közép-európai nemzeti érdekek védelmére egyedül képes – összefogását. Vagy a zsigeri nacionalizmus okán, vagy mert ez a feladatuk.
(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2021/15. számában)
