„Meg vagyunk számolva!”- rémüldöznek az állatok a régi mesében, mert ugye, nem tudják, mi az, hogy számolni.
Most már mi is „meg vagyunk számolva”, és ha nem rémüldözünk, annak valószínűleg az az oka, hogy a modern fogyasztói állampolgár állandó, csendes kétségbeesésben él. Nem lehet ezt már egy kis rémüldözéssel fokozni!
Az idei népszámlálás összes kérdése közül mindössze három olyan van, amelyik nem található meg bármelyik adatbankban. Lakhely? Családi állapot? Foglalkozás? Ne hülyéskedjünk már. Ha hetente felhívhat akárki, hogy kölcsönt, biztosítást, váratlan nyereményt, bambusz zoknit, miegyebet ajánljon, akkor igazán mindenkinek minden személyes adata hozzáférhető néhány kattintással.
Na, jó: tartózkodtam-e külföldön egy évnél hosszabb ideig? Ez még úgy-ahogy megmagyarázható. Gondoskodó állam bácsi így próbálja feltérképezni állampolgárai mozgását e nehéz, kovidos időkben. Hogy hatékonyabb legyen a védekezés, mi másért? De ha valaki telefonál, ha bankkártyát használ, már virtuális lábnyomot hagy, ami nyomon követhető akár az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr.
Marad három kérdés. Anyanyelv. Nemzetiség. Meg a hab a tortán: vallja-e magát más nemzetiséghez tartozónak.
Hű. Tegyük fel, hogy nemzetiségem svéd. Anyanyelvem? Lehet más az anyanyelvem, mint a nemzetiségem? Hát már hogyne lehetne. Ekkora demokráciában?
Akkor legyen az anyanyelvem norvég. Miért ne? Skandináv, Skandináv. Na és ekkor vallom magam japán nemzetiségűnek, mert azok éppen szimpik nekem. Olyan kicsik és okosak.
Különben is, hol maradnak az olyan kérdések, mint hogy hány tyúkom-kakasom van, mekkora a garázs, van kút az udvaron, és ha van, akkor mégis hány darab? (Ezt a kutat sose értettem, mér olyan fontos négyévenként beírni. Lehet, hogy valaki időközben direkt beásta? Vagy fordítva, ásatott közben még hármat? Amik mind jók lesznek rakétasilónak a mocskos imperialisták ellen?)
Hát mi történik itt?
Nagyon egyszerű. Rafinált egérutat kínálnak titkos pánszláv erők a röghözkötött szlovenszkói magyarnak. Nem kell nyíltan vállalni, hogy igen, magyar vagyok, kisebbség, akkor is, ha ezért lenéznek. (Mert lenéznek.) Kellemetlen. Nyíltan vállalni valamit, akár fehéret, akár feketét, nem divat. (Ezért van a szürkének ezer árnyalata.) Most már, pajtás, vallhatod magad kissebséginek, ugyanakkor a többséghez tartozónak – is. Adhatod a gyerkőcöt szlovák iskolába, „hogy ne kínlódjon”, aztán két év múlva kiveheted a szlovák pszichológus tanácsára (megtörtént), mert a gyerek – kínlódik. És rászól a szlovák óvónéni a magyar gyerekre: „Prečo nerozprávaš po slovensky?“ (Ez is megtörtént.) Dehogy tanul meg a gyerek szlovákul. Meg magyarul se. Szünet a szlovák alapiskolában, szinte mindenki „magyarul” beszél. Az idézőjel jogos: ,,add már ide a písomkát”, „vettem két zositot zemepisre” már csak idézőjeles nyelvnek nevezhető.
Ilyesféle, finoman szólva „etikátlan” trükkökkel régóta próbálkoznak többségi erők, határon innen és túl. Így tűnt el országrésznyi székely Ceaușescu Romániájában, mert a „vallás” kérdésnél római katolikusnak vallották magukat: a római katolikust Romániában ,,román” vallásnak nevezik. A cél mindig ugyanaz, (volt, lesz): lefejezni egy egységes kisebbséget az értelmiség megsemmisítésével. Ugyanezt csinálták a fasiszták, némileg drasztikusabb eszközökkel, majd a kommunisták. Meg mindenféle „isták”, és ugyanez zajlik a Kárpátalján, ahol az ukrán nacionalizmus lángja éppen fennen lobog.
Senki ebben a zűrzavaros Kárpát-medencében, senki, se magyar, se szlovák, se oláh, se tót, se roma nem tudhatja biztosan, kik voltak az ősei. Ismerjük nagypapit és nagymamit, dédit esetleg, de ükapánk minéműsége múlt ködök homályába vész. És ez csak három nemzedék, amik mögött száz meg száz ős sorjázik.
Mindegy most már. Amit beírtál, az beírattatott, valamint a gyerek is az oskolába. És ezzel el is végeztetett. Ámen.
egy tót-H
További írások: https://eastendman.blogspot.com/
