Marco Rossi keretet hirdetett

Marco Rossi 24 fős keretet jelölt ki a Hollandia elleni hazai és a Bosznia-Hercegovina elleni idegenbeli Nemzetek Ligája-mérkőzésekre. A névsorban újonc és visszatérő játékosok is szerepelnek.

Újabb Angliában légióskodó játékos kapott meghívót a magyar válogatott szövetségi kapitányától: a Wayne Rooney által irányított, a Championshipben szereplő Plymouth Argyle együttesében légióskodó Szűcs Kornél is tagja a hollandok és a bosnyákok ellen készülő keretnek. A 23 éves védő azon játékosok sorát gyarapítja, akik korábban az U21-es válogatottban is szerepeltek, most pedig az A-válogatottnál kapnak lehetőséget arra, hogy megmutassák magukat.

A visszatérő játékosok között ott van Szappanos Péter, aki immár a szaúd-arábiai Al Fateh kapusa, illetve Fiola Attila, aki szintén a nyár utolsó napjaiban igazolt jelenlegi csapatához, az Újpest FC-hez.

A válogatottra ezúttal is nehéz feladatok várnak, hiszen a Nemzetek Ligája A divíziójában a kontinens legjobb csapatai szerepelnek, így a Hollandia elleni hazai és a Bosznia-Hercegovina elleni idegenbeli összecsapás is komoly kihívást jelent majd. A hollandok és a bosnyákok elleni találkozó nagy hiányzója az utóbbi hetekben klubjában bombaformába lendülő Gulácsi Péter, aki saját maga kérésére nem lesz a soron a következő válogatott mérkőzéseken.

 Ezúttal néhány olyan játékost is meg tudtunk már hívni, akik szeptemberben meccshiány, sérülés vagy egyéb okok miatt nem lehettek velünk – mondta az mlsz.hu-nak Marco Rossi. – Gulácsi Péterrel viszont ezúttal nem számolunk, mivel a klubcsapatában nagyon nagy terhelésnek van kitéve, és a mostani, őszi időszakban inkább arra kell összpontosítania, hogy Lipcsében megőrizze a pozícióját. Gula ráadásul nemrégiben súlyos sérülés után tért vissza, így mindenben segítenünk kell, hogy elkerüljön egy esetleges újabb sérülést. A válogatottnak is ez az érdeke, ugyanakkor Gula biztosított arról, hogy ha bármi váratlan történne nálunk kapusposzton, természetesen azonnal rendelkezésre áll. Az újoncokat ezúttal Szűcs Kornél képviseli, aki nemrég igazolt a Plymouth csapatához, ahol rendszeresen játszik és jól is teljesít, így Gergényi sérülésének és Vas meccshiányának eredményeként ez a legjobb alkalom arra, hogy személyesen is meggyőződjünk a kvalitásairól.

nyilatkozta Marco Rossi a magyar válogatott szövetségi kapitánya

A keret tagjai október 7-én találkoznak Telkiben, majd október 11-én a Puskás Arénában lépnek pályára Hollandia ellen, három nappal később pedig idegenben Bosznia-Hercegovina vendégeként. A hazai mérkőzésre a meccsjegy.mlsz.hu oldalon még vásárolhatóak belépőjegyek, a zenicai találkozóra szerdán 10 órától lehet belépőket vásárolni.

A magyar válogatott kerete a hollandok és bosnyákok elleni Nemzetek Ligája mérkőzésekre:

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Al Fateh SC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers)

Védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC), Fiola Attila (Újpest FC), Orbán Willi (RB Leipzig), Szűcs Kornél (Plymouth Argyle FC)

Középpályások:Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Ádám (Spezia Calcio), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre AC), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin)

Támadók: Ádám Martin (Asztérasz Tripolisz), Csoboth Kevin (FC St. Gallen), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Újpest FC), Sallai Roland (Galatasaray), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool)
Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

Forrás: Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja