Némi módosítással akár sátáni szám is lehetne, és valóban. Ördögi praktikákkal él az önmagát utazási irodaként hirdető díszes társaság. E szám egy egyszerű pénzösszeg: ennyivel könnyebbíti meg egy egyszerű kisnyugdíjas pénztárcáját a drágalátos cég, egyetlen aláírásnak köszönhetően. Hogy valóban foglalkoznak társasutazások szervezésével, ahhoz kétség sem férhet. És, amilyen jótét lelkek, teszik mindezt ingyen. És e kirándulás azért nem piskóta: hét éjszaka négycsillagos szállodában, reggeli-vacsora, luxusautóbusz, egyebek. Közkívánatra ebéd, hajókázás üvegfenekű hajóval, és a többi, és a többi. Hát csak vannak a világon rendes emberek, akik a kisnyugdíjasok utazási vágyainak kívánnak teret adni. Na jó, a helyszínen fizetni kell 47 eurót a török szervezőnek. (Ez megint olyan sátáni prímszám, csak eggyel és önmagával osztható.) És teszik mindezt nem a nyári hőségben, amikor Törökországban köztudomásúlag meg kell dögleni, hanem tavasszal. (Amikor úgysincs ott senki.) 47 euróért? Hát ki az a hülye, aki ezt nem írja alá?
Alá is írták, tizennégy öreg néni egyetlen faluból. Persze, mert azt már nem olvasták el szegények, hogy a repülőjegy 249 euró, repülőtéri illetmények 59 euró, üzemanyag-hozzájárulás 49 euró, transzfer a hotelből 30 euró (újabb sátáni számok). Ez összesen 387 euró. Ja, nincs benne a visszaút.
Semmi pénz az egy nyugdíjasnak. Hát még, ha vásárol hozzá egy csomó lomot. Pardon: „exkluzív szettet“. Amiben van egy filléres DVD lejátszó, egy „vákuumtisztító“ (magyarul porszívó), egy meghatározhatatlan célú kütyü-gép-izé, meg egy szép fényes serpenyő. Fedővel. Na, meg a tologó, amin az egész nyugszik. Az egész piaci értéke 69 euró, de biztos, hogy semmiképpen nem 699.
Hogyan lehetséges az, hogy élettapasztalattal rendelkező öreg, feltehetőleg valamely bölcsességre már biztosan szert tett emberek hajlandóak aláírni ilyen, nyilvánvalóan átverő jellegű szerződésket?
Hát, azért nem csak úgy. Csak úgy nem, az biztos. Kell hozzá egy meggyőző, harsány, részletesen kidolgozott és kegyetlenül cinikus színjáték. Fellépők: a.) a pénzszippantyúzó masinéria teljes szereplő gárdája. b.) nyugdíjas. Helyszín: festői kisváros, boráról méltán híres. A nyugdíjast körutazásra invitálták, ingyen ebéddel. Hát melyik nyugdíjasnak nem esik jól egy potyaebéd? Vagy akárkinek? Plusz termékbemutató. (Értsd: a Sátán is színre lép.) Az autóbuszból kilépve, konferenciaterembe belépve, eszméletlen zűrzavar fogadja. Ricsaj. Lárma. Nyüzsgő emberek. A pódiumra fel- és leszaladó emberek. Asztaluktól boldogan felugró emberek, akik „Nyertem!“ kiáltással tarkítják a hangzavart. (Akár csak a pokol tornácán.) Az emelvényen állvány, tábla, kivetítő, a táblán színes körök, vonalak, mint a Nazca-fennsíkon, grafikonok, EKG-, szeizmikus- és szinuszgörbék, plusz anyámkínja, miegyéb.
Nagy nehezen a mamát is asztalhoz ültetik ebben a nagy kupiban, és kap színes prospektusokat, ceruzát és radírt, irattartót, kifestőt, viharlámpát és köpőcsészét, mindent, ami kell. (Közben vagy hatan ugrottak fel boldogságtól ujjongva, színpadra rohanva, fokozva ezt az őskáoszt.)
Természetesen – perceken belül – kiderül, hogy a mama is „nyert“. Törökországi utazást, ingyen! Na persze, „A bokám utazzon olyan messzire“, közli a mama, menjenek a fiatalok, nem nekem való már az. Jó. Akkor a nyereménye egy „exkluzív szett“. DVD, porszívó, nagy fényes serpenyő, meg egy valódi GC502 XW-120, amiről nem tudni, hogy mire való, kis fényes tologón. Na, ez jó lesz az unokámnak. Ingyen? Hát persze! Nyert, nem? Itt tessék aláírni.
Megtörtént. Hát persze, hogy nem „nyert” senki. Amit aláírtak szegények, az egy adásvételi szerződés volt. Gyakorlatilag jogi szempontból megtámadhatatlan. A kis betűs részben (két A4-es oldal) az aláíró tanúsítja, hogy sem fizikailag, sem pszichikailag nem kényszerítették vásárlásra. (Hazugság.) És, hogy tisztában van fönt említett cókmók valós piaci értékével. (Dévédé, mi? Hova tegyem, a múzeumba? Bóvli kütyük, mi, az egész cca. 15 euró.)
Mivel mama temetési pénze egyszer már ugrott – egy jótét lélek eladott neki néhány fazekat meg lábost az „eredeti” 3000 euró helyett 800-ért – a hozzátartozók akcióba lépnek. Kell egy ügyvéd. Van is, aki szépen elmagyarázza, hogy hét munkanapon belül bármely szerződés visszamondható. Még van három nap.
– Jól tegyék el a papírokat – válaszolja. – Hosszú időre is. A szerződés 20 -30 év múlva is érvényes és ez a társaság visszakövetelheti a pénzét kamatokkal, büntetésekkel együtt.
Másnap jön a pénzbeszedő csávó. Legalább valami tetovált, nyaknélküli igavonó lett volna, de nem. Giliszta testalkatú, nyeszlett egyén. Udvarias.
– Jó napot kívánok, Mari néni itthon van?
Mari néni ekkor már a nyárikonyhában csücsül, csendben, mint nyuszi a fűben. – Egy hangot se! – intette az unokája és kulcsra zárta az ajtót. Majd kimegy az udvarra füvet nyírni, miután a kaput is kulcsra zárta.
– Mari néni? Hát az elment az orvoshoz. Kaposra.
– Hát, de ki kellene fizetni a pénzt, nem mondta?
– Egy szóval se – ingatta a fejét az unoka. – Tudja milyenek ezek az öregek? – Csekket nem tud hagyni?
– Hát, tudok – fanyalog a pénzbeszedő, aki a csekkes megoldással szemben láthatóan nem szimpatizál. – De a héten biztos tessék feladni!
– Adja csak ide nyugodtan, majd én odaadom neki – nyugtatja az unoka. Mielőtt kárhoztatnánk a jeles férfiút, jusson eszünkbe az idevágó bibliai idézet: „Legyetek ravaszak, mint a kígyó.“
Nem is olyan régen idős néninél jártam, s lám a tiszta szobában ott az ismerős „exkluzív szett “. Serpenyő, porszívó, miegyéb.
– Magát is átverték, látom….
– Engem ugyan nem – büszkélkedik. – Jött a pénzbeszedő, a fiam meg azt mondta, adjon számlát. Hát erre úgy elhúzta a csíkot, hogy vissza se jött többet.
Egy aláírt adásvételi szerződés ettől még érvényes. Évek, évtizedek alatt az eredeti összeg szaporodik. Jónéhányan meglepődnek majd, hogy egyebek mellett mit hagyott rájuk a nagymami.
További írások: https://eastendman.blogspot.com
