Egységes, közös pártban gondolkodnak – erről állapodott meg az MKP-Híd-Összefogás

2020. augusztus 7., 13:32 ma7

Az egységes magyar érdekképviselet érdekében egy közös pártot alakít ki a Magyar Közösség Pártja, a Most-Híd és a Magyar Közösségi Összefogás – jelentette be a három párt elnöke az MKP székházában zajló hárompárti egyeztetés után pénteken.

Ez egy történelmi pillanat – kezdte a sajtótájékoztatót Forró Krisztián, az MKP elnöke, hozzátéve, a mai tárgyalás során a tárgyaló fele egyetértettek abban, a felvidéki magyarság érdeke, hogy ismét legyen egy erős magyar érdekképviselet.

A közös párton belül munkacsoportok alakulnak 

Ez a képviselet egy közös pártban fog megvalósulni

– jelentette ki az MKP elnöke.

Forró elmondta, a közös párton belül munkacsoportok alakulnak majd. Az egyik ilyennek a politikai program megalkotása lesz a feladata, a másik pedig a közös párt szerkezetét hivatott megoldani.Ez az első lépés ahhoz, hogy a felvidéki magyarság megmaradását és gyarapodását szolgáljuk

– fogalmazott Forró, hozzátéve: az egységes érdekképviselet csak kompromisszumok mentén alakítható ki. 

Az új párt sokszínű lesz

Sólymos László, a Híd elnöke szerint legfontosabb az, hogy egységes és demokratikus pártot szeretnének létrehozni, amely egy európai párt lesz erős kisebbségi és regionális képviselettel.

A találkozón konstruktív vita zajlott – fejtette ki. „Nem arról ment a vita, hogy miképp akarjuk a másikat bedarálni, hanem arról, hogyan tudjunk erőinket egyesítve egy egységes képviseletet létrehozni.”MKP, Összefogás, hídFotó: ma7.sk

Sólymos szerint az új pártban mindenki meg fogja magát találni, és biztos benne, hogy legalább olyan sokszínű lesz, mint amilyen a felvidéki magyar társadalom.

„A legfontosabb, hogy együttműködjünk és megerősödjünk. Hosszú munka vár ránk, felelősségteljesen kell fellépni”

– mondta Sólymos, aki hozzátette, augusztus 20-án a felek aláírnak egy deklarációt, ezzel is megerősítve azt, hogy az együttműködés közös szándékuk.

Fontos a tartalmi és generációs megújulás

„Lesz egységes magyar érdekképviselet”

– jelentette ki a sajtótájékoztatón Mózes Szabolcs, a Magyar Közösségi Összefogás elnöke.

„Sikerült eljutni oda, hogy egy közös és egységes magyar párt jöjjön létre. Fontos ugyanakkor az is számunkra, hogy ez az új párt generációs és tartalmi megújulást hozzon” – tette hozzá Mózes, aki egy, a tanácskozáson meghozott konkrét döntésről is beszámolt. Elmondta, a három párt egy közös víziót dolgoz ki arra vonatkozóan, hogy az Európai Unióból érkező forrásokat a szlovák kormány úgy tudja felhasználni, hogy abból Dél-Szlovákiának és az ott élőknek is jusson. 

Konkrétumokról egyelőre keveset tudni

Arról, hogy az egységes, közös párt egy teljesen új szubjektumot jelent majd, vagy egy meglévő pártba való egyesülés következtében jönne létre, egyelőre egyik pártelnök sem árult el konkrétumokat. Mint ahogy arról sem, hogy az új pártnak legkésőbb mikorra kellene felállnia. 

A soron következő választásra már mindenképpen – hangsúlyozták.

Forrás: ma7.sk