Kiss Kolos
szubjektív #2
2021-01-10 Ab Uno Disce Omnes
„Megálljunk, mert itt van már a Kánaán” – valahogy így lehetett értelmezni a tavalyi parlamenti választások éjjelén lelkendező televíziós okosemberek afölötti örömét, hogy egyetlen magyar párt sem jutott be a Szlovák Országgyűlésbe.
Pontosabban: a nemzetiségi jogok maradéktalan kiteljesülése okán a magyarajkú választók úgy döntöttek, hogy most már nincsen szükség etnikai pártokra.
Okafogyottá vált a magyar nemzeti közösség politikai képviselete Szlovákiában.
Nos előfordul néha nálamnál okosabb emberekkel is, hogy vágyaikat a valóságra vetítve végül festett képet alkotnak ama bizonyos valóságról. Meghagyom nekik az ezen alkotás felett érzett művészi elégedettséget. Hiszen ábrázolásuk hamis mivoltáról nem az ő kedvükért szükséges lerántani a leplet.
Nekünk, itt élő magyaroknak kell felismernünk, hogy mindez nem igy van. Hogy a Mečiarizmusban fogant szlovák állam zsigeri ellenszenve a kiteljesedni vágyó magyar közösséggel szemben nem tűnt el, csupán átalakult. A csattogó bakancsú eszeneszes tempót felváltotta a fehérkesztyűs, úriember-sovinizmus.
Lássuk csak:
– Ódákat zengtek arról, hogy Fico röghöz kötő, kettős állampolgárságot tiltó törvényét visszavonják. Az ígéretből egy kiüresitett fricska lett. Sőt elmagyarázták, miért is jó ez nekünk.
– Évek óta halljuk, hogy a Beneši dekrétumok – bár része az érvényes Szlovák joganyagnak – nem képezhetik további jogfosztások alapját. Ehhez képest alig száradt meg a tinta az új kormány megbízólevelén, a Szlovák Földalap kisajátítást kezdeményezett bizonyos területekre a Beneši jogfosztó dekrétumok alapján (pretože maďar).
– Továbbra is napirenden tartják a kislétszámú községi iskolák felszámolását, ami gyakorlatilag tarlóra vágná a magyar tanintézmények hálózatát a Felvidéken.
– A miniszterelnök csillogó szemekkel ígérte, hogy az ország déli régióit elhanyagoló magyarellenes gazdaságpolitikának véget vetnek. A felvázolt, tíz évre szóló fejlesztési tervek ennek homlokegyenest ellentmondanak.
Világosan látszik, hogy – főleg önhibánkból – meggyengült érdekérvényesítő képességünk nem megtorpanást jelent majd, hanem igen komoly visszaeséssel fenyeget. Már ami a nemzeti közösségként való megmaradásunkat illeti.
Aggodalmainkra aligha elegendő gyógyír, hogy a magyar politikai erők – különösen az elvtelensége miatt lenullázódott illetve az anyaországi pénzeken tétlenül hízó részei – egyesülni próbálnak.
Igen, egység kell.
De a megújulást, megtisztulást nem lehet kispórolni belőle!
Ne a mindenek felett létező pártnak legyen valamilyen/akármilyen szavazóbázisa, hanem a magyar közösségnek legyen érdekérvényesítő politikai ereje.
Népszámlálás előtt állunk. Meg kell adjuk nemzetiségünket. Az ebből születő számok mondják majd meg, mekkora közösség vagyunk. Közösség vagyunk-e még…
Furcsa, az egyszeri ember számára érthetetlen módon, most két nemzetiséget is megadhatunk.
Ne tegyük! Nem foghat a macska egyszerre kint s bent egeret.
Nyilvánítsuk ki, kik vagyunk: vagy az egyik, vagy a másik.
Én a magyart jelölöm majd meg nemzetiségként egyedül.
Ha így teszünk, a többi jön majd sorban. Lépésről-lépésre.
Ab Uno Disce Omnes – Egyről ismerszik meg az összes.
