A Tottenham győzött a Groupama Arénában

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

Fotó: fradi.hu

A magyar bajnok Ferencváros 20 év után találkozott angol csapattal a nemzetközi kupaporondon, legutóbb 2004 szeptemberében az UEFA Kupa-selejtező első fordulójában a Millwall ellen léptek pályára a zöld-fehérek. Azt a párharcot a Ferencváros 4-2-es összesítéssel megnyerte. A megújult Európa-liga alapszakaszának második fordulójában a Premier Leauge egyik sztárcsapata a Tottenham ellen mérkőztek meg a zöld-fehérek a Groupama Arénában.

Gyönyörű, Európát ábrázoló koreográfiával, a „Ferencváros mindenek felett” felirattal, és fülsüketítő hangorkánnal fogadták a hazai szurkolók a csapatokat. Az angolok erősen tartalékos kezdővel vágtak neki az összecsapásnak, több olyan játékos kapott lehetőséget Ange Postecoglutól, akik a Premier League-ben eddig csak epizódszereplők voltak.

Nagy lendülettel, veszélyes akciókkal kezdett a Ferencváros – ha Traoré kicsit bátrabb, akkor akár a kapuig is gyalogolhatott volna Abu Fani hosszú labdája után -, a Tottenham nagyjából tíz perc után tért magához, előbb a fiatal Lankshearnek volt egy óriási ziccere, de öt méterről fölé fejelt, majd Dibusz védte Sarr lövését. A 16. percben egy pillanatra „felrobbant” stadion, a zöld-fehérek Varga sarkazásával induló és talán a szezon legszebb akcióját végig vezetve a kapuba találtak, de a válogatott csatár fejesgólját hajszálnyi les miatt érvénytelenítette a játékvezető.

Nem sokkal később egy védelmi hibát azonnal kihasználva előnybe került a Tottenham, majd a 33. percben Pedro Porro lapos lövése csattant a kapufán. A folytatásban is a szigetországiak futballoztak veszélyesebben, a Ferencváros csak hosszú labdákkal tudott próbálkozni, de a szünetig nem változott az eredmény.

Fotó: fradi.hu

A szünet után néhány perccel Saldanha lövését védte a vendégek kapusa, majd az angolok pillanatai következtek, de a különbség nem nőtt. A 64. percben egy szögletet kontrázott meg a Tottenham, de Werner ziccerben rossz megoldást választott. A német csatárnak ez volt az utolsó megmozdulása, Postecoglu ekkor egyszerre küldte pályára három legértékesebb játékosát, Kulusevskit, Maddisont és Johnsont. A londoniak játéka ettől magabiztosabb is lett, de nem ültek rá az eredményre, ez pedig lehetőséget adott a Ferencvárosnak néhány ellenakcióra is. A 80. percben Johnson lőtt sistergős kapufát, a túloldalon Kady fejelhetett tisztán.

Ebben az időszakban a Ferencváros játékában benne volt a gól, mégis a csereként pályára lépő Johnson egy szép tekeréssel a 86. percben úgy tűnt, eldönti az összecsapást. A 90. percben Varga remek mozdulattal ugyan szépített, az ötperces ráadásban azonban már nem jött újabb hazai lehetőség.

Európa-liga, alapszakasz, 2. forduló:

Ferencvárosi TC-Tottenham Hotspur (angol) 1-2 (0-1)

Groupama Aréna, 20 795 néző, v.: Igor Pajac (horvát)

Gólszerzők: Varga B. (90.), illetve Sarr (23.), Johnson (86.)

Sárga lap: Civic (22.)

Ferencvárosi TC: Dibusz – Gartenmann (Makreckis, 77.), Cissé, Gustavo, Ramírez – Abu Fani (Pesic, 84.), Maiga – Traoré (Kady, 77.), Saldanha (Zachariassen, 60.), Civic (Ben Romdhane, 60.) – Varga B.

Tottenham Hotspur: Vicario – Pedro Porro, Romero, Gray, Davies – Sarr (Solanke, 81.), Bissouma, Bergvall (Kulusevski, 65.) – Moore, Lankshear (Maddison, 65.), Werner (Johnson, 65.)

MTI