Politikus, író, közlekedési miniszter, a „legnagyobb magyar”
„ Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének – nem derék ember. ”
Gróf Széchenyi István Bécsben született 1791. szeptember 21-én. Gyermekéveit Cenken töltötte. Vizsgáit a pesti Piarista Gimnáziumban, a soproni Bencés Gimnáziumban és a szombathelyi Líceumban tette le, általában kitűnő eredménnyel. 1808-ban kapta meg záró bizonyítványát Szombathelyen szintén kitűnő minősítéssel, és ezzel befejezte középiskolai tanulmányait
Édesapja 1815-ben átadta Istvánnak a cenki uradalmat és kastélyt. Az ifjú földesúr ugyanebben az évben Angliába utazott, megismerkedett több gyárossal és mérnökkel, valamint megalapozta a lótenyésztésre vonatkozó ismereteit. A következő évben már 21 lovat vásárolt Angliában, hazahozta őket, és melléjük angol ménesmestert alkalmazott. Ekkor kezdett foglalkozni a lótenyésztéssel. Ebben az évben, 1816-ban főleg Bécsben élt, ritkábban Cenken, de Bécsből részletes utasításokat küldött a cenki kastély lakályossá tételére.
Széchenyi István 1821-ben ismerkedett meg Wesselényi Miklós báróval. Ez alkalommal erdélyi körutat tett: célja főleg az erdélyi ménesek megtekintése volt. Ki is dolgozta a lóversenyszabályzatot, amelyet Debrecenben nyomtattak ki. Az erdélyi körút befejezéseként báró Wesselényi Miklós vendége Zsibón; barátságuk ekkor mélyült el. Wesselényivel együtt ment újabb tanulmányútjára Párizsba és Londonba, elsősorban lóvásárlás végett. Hazatérve I. Ferenc császártól ismételten kérte a lóverseny engedélyezését az Osztrák Birodalomban.
1825 elején újabb franciaországi körutat tesz, onnan érkezett szeptember 12-én a pozsonyi országgyűlésre. Mint a grófi család nagykorú, saját földbirtokkal rendelkező tagja, meghívást kapott a főrendeket és az egyházfőket tömörítő felsőtábla üléseire. Október 12-én első alkalommal szólalt fel az alkotmányos sérelmekkel foglalkozó ülésen; beszédét katonaruhában és magyarul mondta el; megtörve ezzel a latinul szólás szokását; nagy felháborodást keltett, de több fiatal mágnás követte példáját.
Széchenyi örömmel fogadta az 1848. februári – márciusi vértelen forradalom győzelmét, a Batthyány-kormányban 1848. ápr. 7-tõl szeptember 11-ig a közlekedés és a közmunkák minisztere volt. Bécs és a független Magyarország közötti ellentétek fokozódó kiélesedését felzaklatott idegrendszere nem bírta elviselni. 1848. szeptember 5- én háziorvosa kíséretében elindult Döblingbe, ahol hosszú éveket töltött elborult elmével az ideggyógyintézetben.
Sopron vármegye és a város büszke volt szülöttjére. 1897-ben Sopronban szobrot emeltek neki, amely az iránta érzett tiszteletet hirdeti.
Széchenyi István életműve időtálló. Gondolatai napjainkban is aktuálisak. A ma emberének is szólnak. Különösen fontos, hogy minden tettében abból indul ki, hogy ő magyar, és a magyarságot fel kell emelni elmaradottságából. Ez sarkallta tevékenységében.
Ami nem valósult meg elgondolásaiból, sem életében, sem azóta, az napjaink feladata.
Példaként állhat előttünk, mint ember is. Akaratereje, tudni akarása, állandó művelődése, szorgalma, tettvágya csodálatra méltó. Követendő példa a mostani ifjúságnak, akiknek kezében van a jövendőnk sorsa.
