Szerző: Soltész Zsolt
Kassa visszatért Magyarországhoz
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre abbahagyták a munkát, a városokban a helyőrségek 21 ágyúlövéssel…
November 10. – a Tudomány Világnapja
A tudományt november 10-én világméretekben is ünneplik, miután az UNESCO 2001. november 3-án – éppen a magyar tudomány napján – közgyűlése keretében e napot a…
Átadták az M30-as autópályát
A mai átadással teljessé vált a Via Carpatia 340 kilométeres magyarországi szakasza az M30 az autópálya átadásával, ekkortól két óra alatt el lehet jutni Budapestről…
Szeptember 29. a kávé világnapja
Mivel a víz után a kávé a leggyakrabban fogyasztott ital a világon, így joggal érdemel meg egy saját világnapot. A kávé világnapja Japánból ered, ahol…
230 éve született gróf Széchenyi István
Politikus, író, közlekedési miniszter, a „legnagyobb magyar” „ Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének – nem derék ember. ” Gróf Széchenyi István Bécsben…
Nyílt nap a Kiskakasban, Nagykaposon
Gyerekzsivajtól volt hangos a Kiskakas Egyházi Óvoda és Bölcsőde. A magyar nyelvű bölcsőde szeptemberben kezdi meg működését, ám a gyerekek már ma kipróbálhatták a játékokat,…
Semmelweis-nap, a magyar egészségügy napja
Július elseje minden évben a magyar egészségügy ünnepe. Ezen a napon született Semmelweis Ignác, akit az anyák megmentőjeként ismernek. Ki volt Semmelweis Ignác? Semmelweis Ignác, a gyermekágyi…
A Magyar Szabadság Napja
1991 júniusának második felében hagyták el Magyarország területét az utolsó szovjet katonák. Az Országgyűlés ehhez kapcsolódva június 19-ét nemzeti emléknappá, június utolsó szombatját pedig a…
IPARISTA TALÁLKOZÓ – Csicserben
A KIK – Kassai Iparisták Klubja részt vett Nagykaposon a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett „Összetartozás Tüzének” meggyújtásán. A rendezvényt a Csemadok Nagykaposi Alapszervezete a…
Iparista találkozó Csicserben
A KIK – Kassai Iparisták Klubja szervezésében Iparista találkozóra kerül sor június 5-én Csicserben. Az előző „Iparisták Ung- vidéki Találkozója” után, közel kilenc hónapot kellett…
Ossza meg velünk!
Ha úgy érzi, talált egy olyan hírt, aminek itt a helye; ha szívesen írna akár alkalmanként, akár rendszeresen a hírportálra; ha van egy hobbija, amiről szívesen beszámolna; ha érdekes helyen járt, amit megosztana velünk; ha szépirodalmi írásai, vagy művészeti alkotásai vannak, amelyeket közölhetünk, vagy csak szívesen segítené a munkánkat, írjon nekünk a szerkesztoseg@nagykapos.ma email címre
– Több szem többet lát, több kéz többet ír –